Furcsa kanyarokon keresztül jutottam, oda, ahol ma tartok, pedig már a középiskolában megmondta a programozást oktató tanárom, hogy nekem ezzel kellene foglalkoznom. Akkoriban még építészmérnöknek készültem, mivel már akkor vonzott a művészet és a matematikai kiszámítható pontosság elegye, egy általam elképzelt perfekcionizmusra való törekvés. Aztán műszaki számítástechnikusként még plusz 4 szakmával a zsebemben a BME-n kötöttem ki villamosmérnök hallgatóként. Ezt az irányt egy másik tanáromnak és egy versenynek köszönhetem.
Egyetem mellett hobbiból szakmává nőtte ki magát a fotózás. Ami az építészettel elveszett, az a fotózásban tért vissza. Megtaláltam azt a talajt, amiben a vizuális elképzeléseim gyökeret ereszthettek. A természet fotózásától, hamar eljutottam a szalagavatókig, amivel már pénzt is kereshettem, majd a sajtóban kötöttem ki és töltöttem el 13 évet. Ezzel viszont egyre távolabb kerültem a villamosmérnökök világától, nem találtam a metszetét a két szakmának.
Az online sajtóban ismertem meg az úgynevezett tartalomkezelő rendszerek szerepét és ezzel kezdett kialakulni az a vonal, ami kiegészítheti a fotózást, amely akkorra már az életem elválaszthatatlan részévé vált. Ekkor már dolgoztam az online-on túl a nyomtatott sajtónak, a Weöres Sándor Színház hivatalos fotósaként, számos egyesület fotósaként, valamint reklámfotósként. Önálló kiállításokkal jelentkeztem. Több szakmai tanfolyamot is elvégeztem (ASA Stalter fotótanfolyam, Tripont Light Academy). A fotózáson túl már front end fejlesztőként is dolgoztam. A villamosmérnök szakirányt leváltotta a mérnök informatikus, a BME-t a Győri Széchenyi István Egyetem. A diplomamunkám alapját az a CMS alkotta, amelyet a mai napig használok és fejlesztek.
A 13 sajtóban eltöltött év alatt megismertem a CMS rendszerek előnyeit, gyengeségeit, korlátait. Megfigyeltem, hogy viszonyul egy újságíró a kezelőfelülethez, gyakorlatilag laikusok szemével is láttam, mi segítheti a munkájukat, mitől lesz egy szerkesztői felület gyorsan és egyszerűen használható. Az itt szerzett tapasztalatok alapján álltam neki a saját tartalomkezelő rendszerem megtervezéséhez, majd megvalósításához. A rendszer kész, de a fejlesztése azóta sem állt meg, a már említett perfekcionizmusra való törekvés nem hagyja, hogy bármely részét is késznek nyilvánítsam, mindig van újabb ötletem, hogy lehet jobb, gyorsabb, ergonomikusabb, és ezért olykor nem vagyok rest a legnagyobb mélységekig átírni egy részét, vagy akár az egészet.
Miért is érzem én, hogy jó az, hogy foglalkozom fotózással, ami inkább művészet és programozással, ami mérnöki munka? Nem is tudom szétválasztani, nincs olyan attribútum, ami ne lenne igaz egyikre és a másikra is. Miért ne lehetne művészi egy kódsor, vagy miért ne lehetne egy fotó mérnökien precíz, szinte kiszámolt. Nálam minden matematika és művészet is egyben. Gyakran lépem át a szabályok alkotta korlátokat, direkt keresem az ilyen lehetőségeket. Véleményem szerint ezzel olyan problémákat is meg tudok oldani, amiket a szigorú értelemben vett mérnök meg sem fontol, mert nem enged egy szeszélyes gondolatnak, ami egy kreatív megoldáshoz is vezethet, még akkor is, ha az elsőre őrültség. Egyszer megfogalmazódott bennem: Ha a kivétel átlépi az 50%-ot, akkor a kivételből lesz szabály, a szabályból pedig kivétel.
Ma már tudom, hogy mivel kell foglalkoznom, amit az a középiskolai tanárom már akkor tudott. Hiszem, hogy megtaláltam a társamat e hivatásban, akivel közösen nem ismerünk lehetetlen feladatot. Tegyetek próbára!